A másodjára meghosszabbított oltási akcióhét már december 12-ig várja előzetes regisztráció nélkül az OTI-ban azokat, akik beoltatnák magukat a koronavírus ellen.
Péntektől vasárnapig több mint 1400 embernél mutattak ki koronavírus fertőzést Hajdú-Bihar megyében. A szakemberek úgy számolnak az adatokból, hogy december közepén lehet a negyedik hullám tetőpontja.
Az eddigi két oltási akcióhét alatt Debrecenben több mint 30 ezer embert oltottak be. Ezek között vegyesen voltak első és második, illetve emlékeztető dózisok. Az országos adatok alapján az első beoltottak száma 135 ezerre emelkedett ezen két hét alatt.
December eleji adatok alapján az országos oltottsági arány a 12 éven felüliek esetén 69,7%. Hajdú-Bihar megyében a harmadik legrosszabb ez a szám, jelentően lemaradva az országos átlagtól.
Bár nincs róla hivatalos döntés és bejelentés még, valószínűleg év elején bevezetik a védettségi igazolvány érvényességi idejét, így emlékeztető oltás nélkül azok lejárnak majd egy idő után.