Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk a Sztárban Sztár idei szériájában Vavra Bence is ott volt a 12 énekes között, akik megmérettették magukat az „Év legsokoldalúbb énekesének” járó díjért. Bence bár szegedi születésű, 3 éves korában családjával Debrecenbe költözött, ahol az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán végezte tanulmányait. Emellett a zene is végigkísérte az egész életét – zongorázott, énekelt.
A 9 héten át folyó verseny utolsó adásban Vavra Bence Sam Smith, majd Kökény Attila bőrébe bújt Zséda oldalán, előadásával a zsűrit és a közönséget is sikerült elkápráztatnia.
A döntőben a 4 tagú zsűri már nem pontozott, de a közönség támogatását érezhette a fiatal énekes – a 9 hétnyi kemény munka kifizetődött: a Sztárban Sztár 2022-es győztese Vavra Bence lett!
A győzelmet követően Bence az Instagramkövetőinek üzent:
Fantasztikus utazás volt az elmúlt 9 hét! Csodálatos emberekkel, művészekkel ismerkedhettem meg, állhattunk egy színpadon! Rengeteg szép emléket szereztünk és remélem, hogy még nagyon sokat fogunk együtt! ❤️
Mindenkinek szeretném megköszönni a támogatást, Nélkületek ez nem sikerülhetett volna! Csak most léptünk rá együtt az igazi útra, hamarosan nagyon sok jó dolog fog történni, alig várom, hogy megoszthassam Veletek! ?❤️ Köszönök Mindent! #ígyvoltszép #sztarbansztar
Forrás: Vavra Bence Instagram oldala
Gratulálunk Bence! Köszönjük Neked az elképesztő átalakulásokat!