A NAV munkatársai az M3-as autópályán Polgár térségében igazoldattak egy román teherautót, amelyben 2200 liter hamis mosószert találtak.

Az autó átvizsgálásakor 450 darab 5 literes kiszerelésű mosószert találtak, amelyek doboza arra utalt, hogy az “Persil” termék. A szakértők megállapították, hogy a német nyelvű címkével ellátott termék hamis, azt nem a Henkel AG-hez tartozó Persil márka terméke.
Az áru eredetét nem tudta igazolni a sofőr, elmondása szerint budapesten vásárolta a termékeket, amelyek hamis eredetéről nem tudott, a szert az autómosójában használta volna fel.
A most lefoglalt 2200 liter hamis mosószer megközelítőleg három millió forint értékű, a sofőr ellen iparvédelmi jogok megsértése miatt indítottak eljárást.
A NAV kiemeli, hogy az ilyen hamisított termékek kiszűrése nem csak a gazdasági szereplőknek okozott károk megelőzése miatt fontos, hanem a vásárlók miatt is, hiszen az ismeretlen eredetű és összetételő szer magas egészségügyi kockázatot jelenthet.
Gyakran látni hasonló mosószer ajánlatokat különböző Facebook csoportokban és adás-vételi oldalakon is, érdemes ezeket a kedvezőnek tűnő árak ellenére is kihagyni, hiszen ezek eredete sem igazolt a legtöbb esetben és valószínűleg hamisítványt kínálnak eladásra.
Forrás: NAV