A World TOP Model Hungary modellfelfedező versenyének döntőjét november 24-én, Budapesten szervezték meg. A balmazújvárosi Kiss Ágnes ZenGarden Resort különdíjas lett.
Egy verseny akkor igazán eredményes, ha a jövőbe mutat, és elindít egy fejlődési pályán. – jelentette ki a World Top Model hazai döntőjének a versenyigazgatója, Trejtnar Anita.
A World TOP Model Hungary döntőjén 6 lány gyarapíthatja tudását és folytathatja pályafutását az olasz modell akadémián, így később nagyobb eséllyel kaphat külföldi felkéréseket.
A dobogósok: Horváth Lilla (Dunaújváros), Sümeghy Laura (Szeged), és Horváth Boglárka (Győrújbarát), valamint az akadémia vezetője által 5-5000 euro külön díjjal jutalmazott Aweiti Rene (Bp), Molnár Amanda (Bp) és Gere Bernadett (Bükkábrány) ölébe hullott ez a szerencse múlt pénteken a több, mint 50 országban megrendezett és 3 évtizedre visszatekintő World Top Model első hazai döntőjén az Aquaworld Resortban.
A díjkiosztón a mezőny minden tagja kapott egy mintegy százezer forint értékű alapcsomagot, majd a Noór különdíját Farkas Johanna (Pápa), a Crystal Store exclusive fotózást Kriszt Natália (Vecsés), a rövidesen induló Crystal Fashion Channel-en Horváth Bogi és Farkas Johanna (Pápa) kapott munkalehetőséget, míg a Paloma fürdőruha különdíját Vittmann Larina (Bp) vihette haza a versenyről.
Kiss Ágnes (Balmazújváros) a Zen Garden Resort pihenésével, míg Aweiti Rene a Nivea különdíjával, míg Molnár Amanda és Vajda Mercédesz (Kaposvár) a Loyd külön díjakkal térhetett haza a World TOP Model Hungary november 24-én Budapesten tartott döntőjéről.
Horváth Lilla kapta az első helyért járó szalagot, és február 25-én ezzel több, mint 50 ország győztesével állhat egy színpadon Monte Carlóban az ünnepélyes világdöntőn.
Már lehet is jelentkezni a jövő évi második WTM nemzeti versenyére, melynek elődöntője az ország legrégebbi és kitartóan a TOP10-ben jegyzett, egyben jövőre 50 éves Boglári Szüreti Fesztivál egyik
színpadán lesz augusztusban 16-20. között a Platán strandon!
Forrás: WTM WTM