500 éve ferences rendház állt az Ady Endre Gimnázium helyén. Azt eddig is sejtették a kutatók, hogy a város ezen térségében egykor egy kolostor állt, de a pontos helymeghatározást a jelenleg is zajló feltárások tették lehetővé. A Déri Múzeum szakemberei egy korabeli szerzetesi temető leleteit tárták fel az egykori ÁNTSZ székház épülete mögött. A temetkezési hely maradványaiból arra következtetnek, hogy a ferences rend szerzetesek lakhelye Kelet felé, az Ady Endre Gimnázium helyén állhatott.
A Csapó és a Sas utcán a 20. századi építkezések alatt emberi maradványokat találtak, így kirajzolódott a temető kiterjedése is.
A Liszt Ferenc utca 4. szám alatti ház építésének alkalmával középkori falmaradványra leltek, ami talán Debrecen földesurainak udvarházához tartozhatott. A feltételezés valószínűleg helytálló, ugyanis a földesúr lakhelye mindig a templom közelében helyezkedett el. Dósa nádort és Török Bálint özvegyét is a ferences templomban helyezték végső nyugalomra. A Csapó utcában kirajzolódni vélik a reformáció előtti városközpontot.
A temetőn kívül egy késő középkori-kora újkori kút maradványaira bukkantak ezen a területen, illetve hatezer éves agyagbánya gödröt és kerámiatöredékeket tártak fel a kutatók.
Forrás:
Biró Kincső