A helyi önkormányzatoknak is kötelező lett a 25%-os gázfogyasztás-csökkentés

Módosította a kormány a gázfogyasztás csökkentésre vonatkozó rendeletét, többek között bekerültek a helyi önkormányzatok, valamint a hozzájuk tartozó költségvetési szervek is, amelyek azt jelentik, hogy rájuk is vonatkozik a kötelező 25%-os gázfogyasztás-csökkentés.

Hajdúszoboszlói párnagáz kitermelés kezdődhet, halasztva fizeti az orosz gázt az MVM

A szerda este közzétett kormányrendeletből kikerült a külképviseletek kötelező csökkentése. Emellett bekerültek az alapítványok, közalapítványok és intézményeik, az egyházi és nemzetiségi önkormányzati intézmények, amelyen maguktól dönthetnek a csökkentéshez való csatlakozásról. Ha így tesznek és 15 napon belül közlik ezt, a földgázkereskedők kötelesek lesznek az érvényben lévő szerződéseikben szereplő mennyiség csökkentését elfogadni, amely automatikusan be is kell kerüljön a szerződésbe, valamint a kereskedő nem hozhat szankciót csökkentett gázfogyasztás miatt, nem lehet vagyoni hátrányt áthárítani rá a rendelet alapján.

Debrecenben is egyre több helyen hoztak már döntéseket a fogyasztáscsökkentés érdekében, többek között a Debrecen Egyetem is a legtöbb épületében 18 °C-os hőmérsékletet fog tartani, illetve hamarosan döntést hoz a vizsgaidőszak, illetve a tavaszi szemeszter esetleges változásairól.

Hajdúszoboszlói párnagáz kitermelés kezdődhet, halasztva fizeti az orosz gázt az MVM

Nagyban meghatározzák az ingatlanok adás-vételét a rezsiár változások

Ez is érdekelhet