Március elejéig lehet használni legálisan a lejárt diákigazolványokat

Forrás: DE BTK-HÖK hivatalos facebook oldala Az Oktatási Hivatal megerősítette, hogy március elejéig lehet használni a járványhelyzet alatt lejárt diákigazolványokat.…

Nem kell aggódni a szemét miatt

A DHK Tájékoztatatása szerint, a november 1-ei ünnepnapon, hétfőn, a lakossági es közületi szemétszállítást, valamint a házhoz érkező szelektív begyűjtést…

Jön a munkahelyi kötelező oltás és a maszkviselés a közösségi közlekedés során

Új járványügyi szabályozásokat jelentett be a kormány, visszatérnek korábbi korlátozások és újabb eszközzel terelik az embereket a COVID-19 elleni védőoltások…

Állásbörze az Egyetemen

Október 27-én került megrendezésre a Debreceni Egyetem állásbörzéje a Főépületben. A látogatók több cég profilját ismerhették meg, gyakornokprogramokra jelentkezhettek és…

Vádemelés született a 2 éve halálra gázolt Attila ügyében

A Hajdú-Bihari Megyei Rendőr-főkapitányság egy eljárást megszüntetett a vádlott ellen, azonban egy másik vétség miatt a Debreceni Járási Ügyészség vádat…

Nagy sikernek örvend a Mozdulj, Debrecen – több mint 200 ember vett részt az első napon

Kedden elstartolt a mozgalom, amin rengeteg ember részt vett és még többen jelezték, hogy szeretnének csatlakozni a későbbiekben. Már korábban…

Játszóterek épültek az Újkertben

Négy felújított játszótér készült el az Újkertben a Zöld Város Program keretein belül. A program fő eleme a lakótelepek környezetének…

Újból bevezették a látogatási tilalmat a debreceni betegellátó intézményekben

Keddtől látogatási tilalmat vezettek be a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának valamennyi betegellátó egységében. Forrás: Civishir.hu Az intézkedést a romló járványhelyzet…

Motorbaleset a Kishegyesi úton – útlezárások szombaton

Forrás: Debrecenben Hallottam csoport Szombaton, kora délutáni órákban, egy személygépkocsinak hátulról ütközött egy motoros. Az autó a Dorottya utcára kanyarodott…

A Bethlen utcán folynak tovább az Egyetem sugárút kapacitását növelő munkálatok.

Jelenleg a Bethlen utca és a Thaly Kálmán utca csomópontjától a Bethlen utca – Mester utca – Hunyadi utca csomópontjáig…